MEGHÍVÓ AZ ALMA ZENEKAR KONCERTJÉRE
Az Alma Együttes kezdetben felnőtteknek zenélt, de első sikeres gyerekkoncertjüket egyre több felkérés követte és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket. A 22 évvel ezelőtt alapított együttes 2018-as átalakulásakor Buda Gábor új zenei alapokra helyezte az általa kialakított hangzást. Két kiváló zenész érkezett még a zenekarba. Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba című 3D-s animációs rajzfilmhez, sőt nagy sikerrel fut a Pesti Magyar Színházban zenés gyerekdarabjuk az Almaszósz. A zenekar évi 250-300 teltházas koncertet ad itthon és külföldön.
A program a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01354 kódszámú, Mesélő zenélő bérház c. pályázatából valósul meg a XXIII. Madzagfalvi Napok keretében
Helyszín: Rendezvénytér, Szabadtéri színpad, Békés, Jantyik M. u. 23-25.
Időpont: 2021. augusztus 22.,vasárnap 16 óra
Részvétel ingyenes!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

MEGHÍVÓ : KLÍMASULI PROGRAM
MEGHÍVÓ
KLÍMASULI PROGRAM
A Fenntartható Térségért Alapítvány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül
támogatást nyert a Klímasuli létrehozása című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-02093 azonosítószámú
projekt megvalósítására.
A projekt általános célja a helyi gazdaság erősítése egy új innovatív szolgáltatás létrehozása által, ami első
lépcsője a közösségi gazdaság megerősödésének.
Ennek érdekében kidolgozásra kerül egy olyan programcsomag, amely abban segít a résztvevőknek, hogy
napjaink kihívásaira klímabarát / környezetbarát megoldásokat tudjanak adni. A program önálló elemekből
áll, melyek egymással összeilleszthetőek, de nem egymásra épülnek, így az irányultságnak vagy igénynek
megfelelően szabadon variálhatóak.
Tervezett elemek pl.: tudatos vásárlás, háztartási hulladékkezelés, tudatos közlekedés, élőhelyvédelem a
kertben, helyi alapanyagok a konyhában, klímatudatos szabadidő, otthonunk energiája, csapadékvíz
hasznosítás otthon, stb.
A létrehozandó szolgáltatás, a Klímasuli közösségi alapú vállalkozásként tud a későbbiekben működni, így
lehetőséget ad arra, hogy hálózatba kapcsolja a közösségi szereplőket.
A projekt keretében a Klímasuli kipróbálása, tesztelése céljából 10 alkalommal programok kerülnek
megrendezésre Békésen, az itt gyűjtött tapasztalatok beépítésre kerülnek a végleges dokumentációba.
IDŐPONT: 2021. AUGUSZTUS 22.
HELYSZÍN: BÉKÉS, JANTYIK MÁTYÁS UTCA – RENDEZVÉNYTÉR
PROGRAM:
14:00 – 17:00 KLÍMASULI PROGRAM
MEGHÍVÓ:MINDENNAPI KENYERÜNK…OTTHON IS MEGSÜTHETED!
A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár szeretettel hív és vár mindenkit, aki szeretné elsajátítani az otthoni kenyérsütés alapjait.
A kenyérsütés fortélyait, menetét bemutatja Csarnai Erzsébet, a Békés és Környéke Biokultúra Egyesület elnöke.
A program a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01358 kódszámú Közös jövőnk természetes c. pályázatából valósul meg.
Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, emeleti tanfolyam 2-es terem
Időpont: 2021. augusztus 20., 15-18 óráig
PROGRAM
A kenyér szerepe életünkben
Kenyérsütés lépésről lépésre: kovászolás, dagasztás, kelesztés, sütés
Kóstoló: libazsíros és szilvalekváros kenyér
Kísérő programok: mesehallgatás, gyurmázás kenyértésztával (gyerekeknek), búzakalászból asztaldísz készítés, kenyér-kvíz
A program ingyenesen látogatható.
Szeretettel várunk mindenkit!
MEGHÍVÓ : BRINGÁS BÉKÉS KERÉKPÁROS PROGRAM
MEGHÍVÓ
BRINGÁS BÉKÉS KERÉKPÁROS PROGRAM
A Fenntartható Térségért Alapítvány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül
támogatást nyert a Bringás Békés című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-02092 azonosítószámú projekt
megvalósítására.
A projekt általános célja a város népességmegtartó erejének növelése, a helyi identitás, a kohézió, valamint
a helyzetelemzésben beazonosított veszélyek elkerülése érdekében, egy innovatív, újszerű közösségi és
szabadidős tevékenységsorozat elindítása a városban.
A projekt keretében 10 alkalommal komplex kerékpáros programok kerülnek megrendezésre az alábbi
elemekkel: közlekedési ismeretek felmérése és fejlesztése, kerékpáros gyakorlati oktatás, kerékpározástechnikai fejlesztés, fizikai készségfejlesztés.
A programok a helyi társadalom minden rétegének és korosztályának lehetőséget adnak a szabadidő
hasznos eltöltésére, miközben egyszerre oktatnak, segíti az együttműködések kiépülését, a hálózatosság
és a kapcsolati város kiépítését, a szabadidő hasznos és építő jellegű tulajdonságainak kiépülését.
IDŐPONT: 2021. AUGUSZTUS 20.
HELYSZÍN: BÉKÉS, DÁNFOKI ÜDÜLŐKÖZPONT
PROGRAM:
15:00 – 18:00 KERÉKPÁROS PROGRAM
MEGHÍVÓ : „Közösségi programok a békési tehetségekért” – TEHETSÉGEK NAPJA
TEHETSÉGEK
NAPJA
Időpont: 2021. augusztus 19.
Helyszín: Békés Városi Sportcsarnok (5630 Békés, Csíkos u. 4.) 8–16 óra)
Részvétel: DÍJMENTES
Ha szeretnéd kipróbálni magad a kézilabdában, vagy részt venni
ügyességi versenyben, ezáltal megismerni más sportágakat megteheted
2021. augusztus 19-én a Békés Városi Sportcsarnokban,
ahol élőben is láthatsz kézilabda-mérkőzést.
Az ügyességi versenyre előzetesen is lehet regisztrálni az adataid (név, lakcím,
elérhetőség, életkor) megküldésével bkaclld20@gmail.com e-mail címen.
PROGRAMOK:
8:00 Köszöntő
8:15 Regisztráció és jelentkezés ügyességi versenyre
(külön korosztályonként)
9:00 Kézműves programok az egészség jegyében
10:00 Ügyességi verseny
11:30 Kézilabda mérkőzés
13:00 Ügyességi verseny eredményhirdetése, díjátadás
14:00 Előadás gyerekeknek „Tanulj az egészségről játékosan”
14:30 „Tanulj az egészségről játékosan” totó
15:15 Totó eredményhirdetése, díjátadása
További információ kérhető:
– hétköznap 8:00–16:00 óráig +36 20 223-3646
– bekesikezilabda@gmail.com
A táborok európai uniós támogatás segítségével,
a Széchenyi 2020 program keretében valósulnak meg.

MEGHÍVÓ : BRINGÁS BÉKÉS KERÉKPÁROS PROGRAM
MEGHÍVÓ
BRINGÁS BÉKÉS KERÉKPÁROS PROGRAM
A Fenntartható Térségért Alapítvány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül
támogatást nyert a Bringás Békés című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-02092 azonosítószámú projekt
megvalósítására.
A projekt általános célja a város népességmegtartó erejének növelése, a helyi identitás, a kohézió, valamint
a helyzetelemzésben beazonosított veszélyek elkerülése érdekében, egy innovatív, újszerű közösségi és
szabadidős tevékenységsorozat elindítása a városban.
A projekt keretében 10 alkalommal komplex kerékpáros programok kerülnek megrendezésre az alábbi
elemekkel: közlekedési ismeretek felmérése és fejlesztése, kerékpáros gyakorlati oktatás, kerékpározástechnikai fejlesztés, fizikai készségfejlesztés.
A programok a helyi társadalom minden rétegének és korosztályának lehetőséget adnak a szabadidő
hasznos eltöltésére, miközben egyszerre oktatnak, segíti az együttműködések kiépülését, a hálózatosság
és a kapcsolati város kiépítését, a szabadidő hasznos és építő jellegű tulajdonságainak kiépülését.
IDŐPONT: 2021. AUGUSZTUS 19.
HELYSZÍN: BÉKÉS, JANTYIK MÁTYÁS UTCA – RENDEZVÉNYTÉR
PROGRAM:
14:00 – 17:00 KERÉKPÁROS PROGRAM
Megvalósult a Magvető Tehetségfejlesztő Erdei Tábor

?

?

?

?

?

Modernizálódott a „Civil Ház”
A Békési Civil Szervezetek Egyesülete sikeresen pályázott „A Békési Civil Szervezetek Háza közösségi terei infrasturktúrális felújítása” címmel.
A projekt keretében megvalósult az elektromos hálózat teljes körű felújítása. Valamint szintén ebből a keretből történt meg a mosdók, vizesblokkok korszerűsítése is. A korábban elvégzett munkálatokkal együtt mostmár így teljesen megújult környezet várja a látogatókat.

Bemutatásra került a Kulcsprojekt eredménye
Sajtónyilvános bejárás keretében mutatta be a jelentős átalakításon átesett Kecskeméti Gábor Kulturális Központot Dr. Pappné Darida Andrea igazgató asszony.
A célszerűség és az energiatakarosság jegyében megújult belső terek kialakítását az a mintegy 135 millió forintnyi TOP CLLD pályázati forrás tette lehetővé, mely többek között mozgatható falak, új belső térelosztás segítségével áll a hatékonyabb felhasználás szolgálatában. Az új belső elrendezés és hatékonyság főpróbáját Békés kulturális és közösségi életének kiemelt színtere, a Madzagfalvi Napok rendezvénysorozata jelenti majd.
A csütörtöki eseményen a sajtó megjelent munkatársai mellett a képviselő-testület tagjai is megtekinthették a megvalósult fejlesztéseket, melyek Csökmei László Erik mérnöki találékonyságát tükrözik. Mind neki, mind a munkálatokat koordináló Polgár Zoltán alpolgármester úrnak, valamint a beruházás kivitelezőinek is köszönjük azt a kitartó munkát, mely nyomán megújulhatott városunk kulturális életének ezen meghatározó intézménye.

MEGHÍVÓ : III. Arató ünnep
Meghívó Aratónapra
A program keretén belül az aratáshoz kapcsolódó népi hagyományok elevenednek meg és kerülnek bemutatásra.
A program a Fenntartható Térségért Alapítvány Mezőgazdasági hagyományaink című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-02091 azonosítószámú projektje keretén belül kerül megvalósítására.

